Csütörtök délelőtt adta át az önkormányzat az új fejlesztését, a hangvezérelt jelzőlámpák távirányítóját a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesületének. Az eszköz által a jelzőlámpák tájékoztatják a közlekedőket a biztonságos átkelésről, valamint arról is, hogy melyik utcába érkeznek. A hangvezérelt jelzőlámpa egyelőre a kiskörúton működik, de használatát folyamatosan kiterjesztik majd a város más részeire is.
Jól hallható instrukciókkal segíti a jelzőlámpák új hangrendszere a vakokat, illetve gyengénlátókat. A távirányító segítségével működtető rendszert egyelőre a Rákóczi úton építették ki, de kiterjesztik a város több pontjára is.
– Nagyon fontos az önkormányzatnak és polgármester asszonynak, hogy együttműködjünk a különböző fogyatékossággal élő szervezeteket képviselő egyesületekkel, hiszen fontos az ő támogatásuk ahhoz, hogy itt a városban biztonságosan tudjanak élni, közlekedni, a környezetükben jól érezzék magukat. Ehhez mi minden támogatást szeretnénk megadni
— hangsúlyozta a rendezvényen Engert Jakabné, alpolgármester.
Az önkormányzat mérnöki irodája felmérést készített a közutaknál, illetve az önkormányzati intézményeknél, így a jövőben szeretnék kibővíteni több jelzőlámpás rendszernél a hangvezérlést. Csütörtök délelőtt Engert Jakabné alpolgármester átadta a távirányítókat a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesületének.
– Hála istennek az önkormányzat meghallgatta a kérésünket, és amint lehetőség volt, meg is valósította. Látható, hogy a gyengénlátóknak, időseknek nagyon hasznos, ha a jelzőlámpák jelzik ,mikor biztonságos az átkelés
— nyilatkozta a Kecskeméti Médiacentrumnak Hencz András, a Magyar Vakok és Gyengénlátók BKM-i Egyesületének elnöke.
A hangvezérelt jelzőlámpák tájékoztatják a közlekedőt arról, hogy mikor mehet át a zebrán, illetve arról is, hogy melyik utcába tart éppen.
A csütörtök délelőtti átadáson részt vett Nagy Gábor, a KIK-FOR Ingatlankezelő és Forgalmazó Kft. ügyvezetője és Tóth Attila, a Református Általános Iskola igazgatója is.
– Nagyon örülök ennek a fejlesztésnek. Egyelőre itt a belvárosban működik, megkönnyítve a látássérülteknek a közlekedését, biztonságosabbá téve a közlekedésüket
— mondta Tóth Attila, a Református Általános Iskola igazgatója.
A rendezvényen elhangzott az is, hogy az önkormányzat hamarosan átadja a Benkó Zoltán Szabadidő Központ második ütemében épülő integrált játszóterét is, ahol a fogyatékossággal élő gyermekek is biztonságosan tudnak majd játszani.
Forrás: Balanyi Rózsa Katalin www.hiros.hu