Több Mint 100 menekült érkezett éjszaka Kecskemétre

Több Mint 100 menekült érkezett éjszaka Kecskemétre

Több Mint 100 menekült érkezett éjszaka Kecskemétre

2022. március 4. péntek

Több mint 100 ukrajnai menekült érkezett az éjszaka Kecskemétre. A város három helyszínen szállásolta el őket. A homokbányai dolgozói apartmanokban 60 gyermek és közel 20 felnőtt kapott szállást. Szemereyné Pataki Klaudia polgármester a helyszínen elmondta, további menekültek várhatóak a következő napokban.

Szerdán sürgős gyűlést tartott a megyei védelmi bizottság, és az idegenrendészet által kapott információkat alapul véve felkészültek a menekültek fogadására. A gyűjtőpontokon regisztrálják az Ukrajnából érkezőket, az országban Bács-Kiskun megye a harmadik ilyen helyszín Nógrád és Pest megye mellett.

Egy estéjük volt felkészülni a menekültek fogadására a város vezetőinek, hiszen éjszaka már meg is érkezett a csoport, a rendőrség és a katasztrófavédelem is sokat segített.

– Minden munkatársunkat mozgósítottuk, többek között a Kik-for Kft. és a Kecskeméti Fürdő is közreműködött. Mindenki azon van, hogy segítsünk. Több mint 100-an érkeztek. A homokbányai dolgozói apartmanokban 60 gyermeket és közel 20 felnőttet, két hotelbe pedig a további menekülteket szállásoltuk el” – mondta Szemereyné Pataki Klaudia polgármester a helyszínen.

Az éjszaka a kecskeméti kórházba több várandós nőt kellett szállítani, egyikük az éjjel már meg is szülte gyermekét.

Pillanat képek az érkező menekültekről

Forrás:www.hiros.hu