Az illegális hulladéklerakás folyamatosan problémát jelent városunkban is. A szemetelők sok esetben nemcsak a közterületeket szennyezik és csúfítják el, hanem az üresen álló ingatlanok udvarán is elhelyezik feleslegessé vált kacatjaikat. Az illetékesek hiába tisztítják meg időről időre az érintett helyeket, a hulladék újra és újra megjelenik. Félő, hogy ebben nem is lesz változás mindaddig, amíg az emberek többségében nem alakul ki környezettudatosabb szemlélet.
Konkrét példákkal is igazolhatjuk, hogy szemléletváltozás nélkül sziszifuszi a szemetelők elleni küzdelem. Ezúttal azonban csak egy esetet ragadunk ki a sok közül. Az Epreskert utca 41. szám alatti lakás Kecskemét önkormányzata tulajdonában és a KIK-FOR Kft. kezelésében van. Korábban az önkormányzat kapott bejelentést az ott felhalmozott szemét miatt, és kérte az ügy kivizsgálását. Az ingatlanért felelős cég ezt el is végezte, majd több alkalommal elszállíttatta az illegálisan lerakott hulladékot. Kerítést építettek a ház köré, a kaput is nemegyszer javították és cserélték. Ismeretlen személyek azonban a kerítést és a kaput rendszeresen megrongálják, hogy az udvaron ismét szemetet helyezhessenek el. Sajnos az utóbbi időben már nemcsak a kerítést, hanem a lakóépületet is megrongálták.
A rongálás és lopás miatt az ingatlant kezelő társaság többször is feljelentést tett a rendőrségen. Néhány napja ismét elszállították a szemetet az udvarról, és újra lezárták a kaput is. Kérdés azonban, hogy meddig marad tiszta és a lehetőségekhez mérten rendezett a telek. Tartani lehet tőle, hogy nem sokáig. Sokat segíthetne, ha a közelben élők nemcsak saját lakhelyüket, hanem tágabb környezetüket is magukénak tekintenék, és tennének annak tisztaságáért. Figyelmeztethetnék az illegálisan hulladékot lerakókat, hogy törvényellenes, amit tesznek. Értesíthetnék a hatóságot, ha szemetelőket, rongálókat látnak. Addig azonban, amíg sokak számára ismeretlen fogalom a környezettudatosság, minderre kevés esély van. Egyelőre csak reménykedhetünk abban, hogy belátható időn belül pozitívan változik a polgárok szemlélete ezen a területen.